Ambrus Ferenc kiállítása

87
Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Ambrus Ferenc hosszú évtizedek óta él Dunaharasztin. Nagyon szeret festeni, 20 éves korától foglalkozik képzőművészettel. Pesterzsébeten a “Csili Képzőművész Kör” tagjaként tanulta a mesterséget. Az 1970-es évektől számtalan képet festett a Képcsarnok Vállalat megrendelésére. Festményei eljutottak Ausztriába, Németországba és Kanadába is.

Példaképei a nagy klasszikusok, közülük is elsősorban Markó Károly, Mészöly Géza és Lotz Károly. Vonzódik a természeti képek felé, alföldi tájakat és életképeket szeret festeni. Csendéletei közül a napraforgók és a pipacsok a kedvenc témái,  festett már sziklás hegyeket és az Alpok zuhatagos vízeséseit is, de próbálkozott már portréfestéssel is.

Számtalan közös és önálló kiállítása volt már, nem csak itthon, hanem külföldön is. 1982-ben “Közművelődésért” díszplakettel és miniszteri dicsérettel jutalmazták alkotómunkáját. Dunaharasztin a József Attila Művelődési Ház 2002-ben mutatta be festményeit, 2013-ban a Városi Könyvtár Minigalériájának vendége volt, de képei a Liget étterem vendégei előtt sem ismeretlenek.

Ambrus Ferenc festményeit most a Laffert Kúria mutatja be április 13-án, pénteken 17.30 órakor. A tárlat május 23-ig lesz látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here