November a Laffert Kúriában

Novemberben is számos kulturális programmal várta az érdeklődőket a Laffert Kúria. Folytatódott Reflektorfényben sorozatunk, együtt köszönthettük Shakespeare-t, valamint a Dunaharaszti Nádor Lakóparkét Egyesülettel közösen szervezett családi napon megismerkedhettünk Imre Géza párbajtőrözővel és Sas Sándor paralimpikon erőemelővel, városunk lakójával.

305
Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

A mögöttünk hagyott egy hónapban ismét pezsgett az élet a Laffert Kúriában. Október végén a Reflektorfényben Bánsági Ildikó volt a vendégünk. Az esten a most főleg női közönség egy meghitt, kedvesen őszinte beszélgetést hallhatott a Kossuth-és Jászai-díjas színésznő pályájáról, életéről, gyermekeiről, természetesen Borzák Tibor újságíró közreműködésével.

11-06-virtuozok
Zenében a tánc a Magyar Virtuózokkal

November 6-án a „Vasárnapi muzsika” keretében ismét nagy sikert aratott a Magyar Virtuózok Kamarazenekar „Zenében a tánc” című műsorával.

Néhány nap múlva egy remek estet hozott el a Vass Lajos Kamarazenekar Somos Csaba Liszt-díjas karnagy vezetésével. Az előadott kórusművek hűen idézték meg a Shakespeare drámáinak világát. A műsor érdekessége volt, hogy a verseket egy helyi színésznövendék, Hajdú Tamás tolmácsolta.

A hónap derekán a Nádor Lakóparkért Egyesülettel közösen rendeztük meg szokásos őszi családi délutánunkat. A bábszínház és a helyi egyesületek kézműves foglalkozása most is népszerűnek bizonyult. Zárásként két olimpikonnal, Imre Géza párbajtőrözővel és Sas Sándor paralimpikon erőemelővel beszélgetett Lehel Endre. A rendkívül jó hangulatú eszmecserén megtudhattuk, hogy az igazi sikereket nem adják ingyen, és a két kiváló versenyzővel való találkozás során olyan sportemberi erényekből is példát meríthettünk, mint a szerénység és a hivatással szembeni alázat. Szép és tanulságos este volt.

11-13-csaladinap
Családi nap a Nádorosokkal

A hónap befejezéseként még két zenei rendezvényre került sor. Népszerű áriák és duettek csendültek fel Csereklyei Andrea és Varga Donát énekművészek előadásában bérletes sorozatunk második előadásán.

Folytatódott a „Négy évszak” előadássorozat is, amelyen az olasz-magyar zenei barátság most Liszt Ferenc és tanítványainak személyében kapcsolódott. Az eseményről Ignácz Laura koncertszervező ad részletesebb tudósítást.

Az eseményekről készült fotógalériákat itt tekinthetik meg>>>

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.